avagy jogsérelem egy halott szerző kárára
Eddig azt hittem, a kárpátaljai magyar irodalom és könyvkiadás berkeiben lovag vitéz doktor Dupka György elnök igazgató a legnagyobb szélhámos. De most riválisai akadtak.
Történt, hogy egy ismeretlen könyvtáros megkeresett a Facebookon azzal, hogy ismét elhunytam. Mégpedig a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig. Irodalomtörténeti kézikönyv és szöveggyűjtemény című, közel 800 oldalas kiadvány szerint. (Szerk. Takaró Mihály, kiadó: Méry Ratio, 2017.). Halálom tényét a tartalomjegyzékről készített másolattal igazolta. Engem cseppet sem döbbentett meg elhalálozási dátumom (2012), kicsit még kuncogtam is – ugye tudjuk, miért -, annál sérelmesebbnek találtam, hogy munkáimból egy nem jelentéktelen merítést megkérdezésem és hozzájárulásom nélkül jelentettek meg a kötetben. Ez a szerzői jogok megsértése, ami önmagában is elegendő lenne a háborgásra, ennél jobban csak a szerkesztő személye zavart. Takaró Mihály szemléletéről most ne essék sok szó, de annyi bizonyos, hogy számomra nem nagy dicsőség olyan valakinek a válogatásában szerepelni, aki a Nyugatot is lehazudná a magyar irodalom egéről és Adyval, Kosztolányival, Babitscsal szemben Tormay Cecilt és lapját tartja meghatározó jelentőségűnek.
Ezen azonban igyekeztem túltenni magamat és csak a szerzői jogaim csorbítására koncentrálva kezdtem gondolkozni, mitévő legyek. Ésszerű megoldásnak tűnt, hogy magyarázatot, esetleg jogorvoslatot a könyv kiadójától reméljek. Honlapjukat meg is találtam a neten: – Méry Ratio -, és az üzenetküldő funkció kínálta lehetőséggel élve beküldtem pár sort. Mivel e-mail is szerepelt a weblapon, levélformában is megismételtem üzenetem. Miután 36 órán belül nem jött válasz, újra megismételtem ugyanazt a szöveget. Így festett:
Tiltakozás szerzői jog megsértése miatt
T. Kiadó! T. Igazgató Úr!
Tudomásomra jutott, hogy az Önök Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig c. kiadványában tudtom és engedélyem nélkül több művemet is megjelentették. Ez a szerzői jogokról szóló 1999. évi LXXVI. törvény alapján jogsértésnek minősül. Tiltakozom eljárásuk ellen. Várom magyarázatukat. (Mellékesen: azt az értesítést kaptam, hogy a tartalomjegyzékben nevem mellett 2012. elhalálozási dátumként szerepel. Nos, ne reménykedjenek: élek.)
Üdvözlettel Balla D. Károly.
Végül öt napra rá megjött a válasz:
Tisztelt Balla D. Károly!
Levelét tegnap továbbítottam Takaró Mihálynak a kötet felelős szerkesztőjének. Megkértem, hogy egyeztessen a kárpátaljai szerkesztőkkel, és vegyék fel Önnel a kapcsolatot.
Tájékoztatásuk érkeztével természetesen minden megteszek, az ügy orvoslásában.
Tisztelettel: Méry Gábor
Ezzel szinte egy időben „a kárpátaljai szerkesztők” bocsánatkérő levele is megjött (teljes terjedelemben lásd alább). Ebben a legérdekesebb rész ez:
Szíves elnézését kérjük a durva hibákért. Megértjük a felháborodását. Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket.
Ezek szerint több durva hiba is van. De az mindenesetre szép a derék kárpátaljai szerkesztőktől, hogy ők maguk is megbotránkoztak saját hibáikon.
A kiadónak elég hosszan válaszoltam:
Tisztelt Méry Gábor,
én semmilyen szükségét nem látom annak, hogy a kötet szerkesztőivel bármit is egyeztessek vagy tisztázzák, szakmai inkompetenciájuk és felháborító hanyagságuk, szélhámos magatartásuk számomra nyilvánvaló. A kárpátaljai szerkesztők szánalmas bocsánatkérő levelét megkaptam, nevetségesnek gondolom, hogy megfogalmazásuk szerint sajnálattal értesültek saját hibáikról és, mint írják, „Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket”. Talán nem kellett volna elkövetni őket. Hacsak nem személyesen Takaró úr nyúlt bele precíz munkájukba. Nem mellékesen a szerkesztők sorában több személyes ismerősömet is felfedeztem, kárpátaljai elérhetőségeim pedig nyilvánosak és évtizedek óta változatlanok, a legkisebb erőfeszítést sem igényelte volna felvenni velem a kapcsolatot és a közléshez hozzájárulásomat kérni.
Most már egyék meg, amit főztek, nekem nincs velük dolgom. Bár egy fricska talán belefér…
Jelezni szeretném, hogy engem az elhalálozási dátumom feltüntetése kevéssé zavar, mint ahogy más esetleges ferdítés sem (a kötetben szereplő tanulmányt még nem láttam), amit kifejezetten sérelmesnek találok, az a szerzői jog megsértése, a jogtulajdonos hozzájárulása nélküli közlés. Kiadójuknak valószínűleg kötelessége lett volna a szerzők hozzájárulásának meglétét ellenőrizni – és ez természetesen nemcsak az élő szerzőkre vonatkozik, hiszen az első levelemben említett 1999. évi LXXVI. törvény és módosításai értelmében a szerzői jogviszony a szerző halála után 70 éven keresztül fennáll, elhunyt szerzők esetében a jogörökös hozzájárulása szükséges. Ha tehát nem élnék, örököseimet kellett volna megkérdezni.
A kiadó és a szerző közötti felhasználói szerződés megkötésének a szükségességét már nem is említem.
Mindezek ellenére a kiadó jóhiszeműségét nem vonom kétségbe, így Önnel szívesen tisztázom, hogy ezek után mi a teendő.
A magam részéről én a következőket szeretném szíves tudomására hozni:
- A szerkesztők bocsánatkérő levelében szerepel ez az állítás: „A Kiadó ígérete szerint még ebben az évben megjelenteti a könyv kiigazított változatát.” Ezúton szeretném bejelenteni, hogy szerzői jogaimra hivatkozva nem járulok hozzá írásaim közléséhez semmilyen további kiadásban, ám ha lesz ilyen, abban helyreigazításként kérem feltüntetni, hogy az előző kiadásban megkérdezésem és hozzájárulásom nélkül publikálták írásaimat.
- Mivel szeretném elkerülni azt a látszatot, hogy a jogsérelem kifogásolása mögött anyagi érdekeim húzódnának, ezért a jogsérelem enyhítése céljából Önök által méltányos mértékben megemelt tiszteletdíjat jótékony célra kívánom fordítani, így a tiszteletdíjam összegét egyenesen az Oltalom Karitatív Egyesület alábbi számlaszámára kérem átutalni: K & H Bank Zrt. 10400140-00026699-00000006. A kiadó kössön velem, legalább így, utólagosan, felhasználói szerződést, és ebben tényszerűen és a konkrétumokat tartalmazva szerepeljen fenti kívánságom.
- Mivel a könyvből az erre illetékesek „természetesen” tiszteletpéldányt sem küldtek számomra, kérem ennek a mulasztásnak a pótlását a Kiadó részéről, azt hiszem, ennek a könyvészeti kuriózumnak – mint elrettentő példának -, ott a helye könyvespolcomon.
Szíves válaszát várva, üdvözlettel.
No és akkor a helybéli szerkesztők önmagukon megbotránkozó levele:
Bocsánatkérés
Tisztelt Balla D. Károly!
Sajnálattal értesültünk arról, hogy a Kárpát-medencei magyar irodalom 1920-tól az ezredfordulóig c. könyvben több durva hibát ejtettünk: posztumuszként tüntettük fel az Ön több kötetét, valamint az életrajzában is pontatlan adatokat közöltünk. Természetesen, tisztában vagyunk azzal, hogy hála Istennek közöttünk él, és alkotásaival tovább emeli a Kárpátalján születendő irodalmi művek értékét.
Szíves elnézését kérjük a durva hibákért. Megértjük a felháborodását. Mi magunk is megbotránkoztatónak tartjuk ezeket a tévedéseket.
A Kiadó ígérete szerint még ebben az évben megjelenteti a könyv kiigazított változatát.
Azért is elnézését kérjük, hogy a megkérdezése nélkül közöltük a kötetben a műveit. Amennyiben Ön igényli, a Kiadó hajlandó az Önt megillető jogdíjat kifizetni.
A szándékunk ellenére elkövetett hibákért bocsánatát kérjük! További erőt, egészséget kívánunk alkotói munkájához!
Tisztelettel a kárpátaljai szerkesztőbizottság tagjai: Czébely Lajos, Hnatik Riskó Márta, Katona Mironova Berta, Kelemen Klára, Király Katalin és Szántó Edit.
Gondoltam, azért ez se maradjon válasz nélkül…
Tisztelt Király Katalin,
ezúton közlöm, hogy megbízómnak korai halála miatt sajnos nincs módjában bocsánatkérésüket elfogadni, de engedjék meg, hogy mint Balla D. Károly posztumusz személyi titkára ezúton fejezzem ki az elhunyt köszönetét áldásos, precíz munkájukért.
Kárpáty Zoltán
titkár
